Jelenlegi hely

Jön a Micike… - Szülésélmény-történetmesélő

Covid… Mi is az a covid!? Mi történik? Amit tudtam, hogy sem fogadott szülésznő, sem az orvosom nem lehet ott velem. Második terhességem is teljesen problémamentes volt, bár a finish-ben a kisasszony szeretett megviccelni. Az orvosom az itthoni ctg vizsgálatok elvégzése mellett döntött.

A vizsgálat előtt, és után is aktívam mozgott a baba, de a vizsgálat alatt általában passzív üzemmódba kapcsolt. Emiatt akár napi három vizsgálatot is kellett csinálnom, és várni a visszajelzést.

A negyvenedik hét betöltése után az orvosom ismét terheléses vizsgálat elvégzése mellett döntött. Bíztam benne, hogy a szervezetem, és a baba ismét jól reagálnak, így szülhetünk. Reggel hétre kellett mennem, elkezdtek felpörögni az események. A fogadott orvosom, és a szülésznőm is dolgoztak, így a szülés körüli szakemberek azok voltak, akik az első szülésemnél is segítettek.

A szülés beindítása után a szülőágyon vajúdtam. A burokrepesztés után az éjjeli szekrénytől távolabb kerültem, így nem értem el a vizemet. A szülésznő mikor jött, szóltam neki, hogy nagyon fáj, és szeretnék inni, erre felemelte az ágyat, és közölte, hogy nincs idő inni, mert jön a Micike.

A szülőággyal szemben volt egy óra, mikor hátradőltem pontosan dél volt, ekkor következett a kemény része a szülésnek, és nagyon rövid, annál intenzívebb negyed óra után megszületett szerelmünk második gyümölcse, Mici Málna. A műszakban lévő csecsemős nővérek legfontosabb kérdése az volt, hogy a Mici név használható-e önálló keresztnévként hivatalosan. Természetesen ők is utánanéztek, és adható volt a név. Így Mici már a szülőágyon szopizott, és az aranyórát is végig szopizta.

A covid sajnos átírta az első szülésemnél megismert protokollt. A szülésnél, az aranyórán sem lehetett ott velem senki. Persze ennek is volt jó, és kevésbé jó oldala is. Ez az idő csak a kettőnké volt, de hiányzott az, hogy valaki megfogja a kezem, megöleljen, és igazán, őszintén kiadjam magamból, ami bennem volt. A kórházban töltött idő alatt sem fogadhattunk látogatót, sőt a szobából sem léphettünk ki. Csak néztünk a szobatársammal, hogy mi történik körülöttünk.

A babákat a szobából nem vitték ki, csak hallásvizsgálatra, végig velünk voltak. Nehéz volt ez a pár nap, ismét nagyon egyedül éreztem magam. Átértékelődtek a dolgok bennem. A kisfiamtól még nem voltam távol, de a covid elvette ezt a lehetőséget, hogy meglátogassanak. Így utólag tudom, hogy szerencsésnek mondhatom magam, hogy tőlünk „csak” ezeket a dolgokat vette el. A második szülésemen is túl voltam, mely hihetetlen volt, hogy két gyermekes családanya lettem. Köszönöm azoknak, akik részesei voltak életem két kardinális pillanatának.

-Vigh-Kanizsai Ágnes -

 


Neked is van egy szép történeted, amit szívesen megosztanál velünk?

Írd meg nekünk! Mondjátok el, milyen élmény volt számotokra: örömeiteket, fájdalmaitokat, félelmeiteket vagy akár a kalandjaitokat!

Feltételek:

  1. Bárki megírhatja szülésélményét függetlenül attól, hogy hol és mikor szült.
  2. Apukák is írhatnak, ők hogy látták, mit éltek át.
  3. Fontos, hogy a történetben ne használjatok neveket, fogalmazzatok általánosan úgy, mint: a kórházban, az orvos, a szülésznő, és ne tartalmazzon másokat sértő, kritizáló hangnemet (a neveket jogunkban áll kivenni). 
  4. Az írásban szerepeljen a szülés éve.
  5. Az írásodnak adj címet, és mellékelj egy fényképet, ha szeretnéd, hogy megjelenjen.
  6. Ha több gyermeked van, több történetet is küldhetsz.

A történetet e-mailben várjuk:

Érdemes tollat ragadni - mert mindenki kap ajándékot!

Minden születésélményt beküldő 2 főre belépőjegyet kap a jakabszállási Magyarkertbe, melyet 1 éven keresztül használhat fel! (pályázat beérkezésétől számítva, pár napon belül küldjük is a jegyeket).

Továbbá minden születésélményt beküldő között ajándékot sorsolunk ki. 

Nyeremények:

  1. Fotózás: Kismama, portré, gyerekek, vagy családi fotózás: Makai Marianna + nappali smink készítés Szelei Klára jóvoltából
  2. Love Your Belly tanfolyam – Nagy Kriszti jóvoltából
  3. Könyvnyeremény a Malom Libri Mesebolt jóvoltából

A sorsolás menete: minden beküldő neve bekerül a kalapba, a szerencse fog dönteni.

A sorsolás napja: a Születésünnep nyereménysorsolásának napja, október 1. 17.00 óra, Katona József Könyvtár.

Nyereményt sorsolják: Makai Marianna, a Kecskemétimami főszerkesztője és Kovács-Dandi Csilla, a Születésünnep Kecskeméten főszervezője.

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Reggeli őrület és egy kis segítség, hogy mindenki számára élhető legyen

Reggeli őrület és egy kis segítség, hogy mindenki számára élhető legyen

Igyekezz már, hol a cipőd, el fogunk késni, miért most jut eszedbe, hogy pisilni kell, jajj kell az úszás cucc, megőőőőrülöööök hogy minden reggel ez megy! Na tegye a szívére a kezét, akinél még nem hangzottak el ezek vagy ennél változatosabb, neaggyisten cifrább napindító mondatok. Ugyhogy ugye? Szerintem bátran és általánosan kijelenthetjük: a reggeli készülődés, és intézménybe-munkahelyre kerülés a nap egyik legstresszesebb része – minden résztvevőnek! No de, tudjuk-e hogy miért? Kis-Kovácsné Vancsa Barbi írása.
Ne vágj füvet májusban, adj teret a beporzóknak!

Ne vágj füvet májusban, adj teret a beporzóknak!

Itt a Vágatlan Május! Na ez igazán tetszeni fog a családnak, akárki is vágja a füvet nálatok! A nemzetközi kezdeményezés még 2019-ben Angliából indult, célja, hogy felhívja a beporzóbarát kertek jelentőségére a figyelmet.
Az Édesanya teremtése

Az Édesanya teremtése

Azt tudjuk, hogy 6 pár keze és 3 pár szeme van, gyógyítani is tud, de ki teremtette a könnycseppet?
Az anyák napja margójára - "Szia Anya! Visszahívla… de, persze, hogy fontos vagy…"

Az anyák napja margójára - "Szia Anya! Visszahívla… de, persze, hogy fontos vagy…"

Szia Anya! Visszahívla… de, persze, hogy fontos vagy… tudom, hogy ebben a hónapban még nem hívtalak, de még csak elseje van. Nem azért akarom letenni, mert már legszívesebben a temetőben tudnálak.
Ugrás az oldal tetejére