Jelenlegi hely

Ami valakinek felesleges, másnak kincset érhet, avagy mutatjuk a kecskeméti adományboltokat

Van úgy, hogy nem tudod eladni, vagy nem tudod épp a megfelelő embernek elajándékozni, de otthon a lakásban sem fér már el, na olyankor jusson eszedbe az adományboltok lehetősége!

Hova, kinek, hogyan? Meguntátok, kinőttétek, de másnak még örömet okozna? Nem tudod, merre keresd a lehetőségeket és főleg kiket segítenél a feleslegessé vált dolgaiddal? Körülnéztünk, milyen kecskeméti adományboltokba adhatod le a számotokra már felesleges dolgaitokat.

Miket adhattok be?

Szívesen fogadják a használt, de még jó állapotú, idénynek megfelelő ruházatot, bútorokat, háztartási- és műszaki cikkeket, könyveket, újságokat, játékokat, iskolaszereket, minden olyan tárgyat, ami nekünk már nem feltétlenül kell, viszont másnak örömet okozhat.
A rendkívül alacsony árakkal a rászoruló vásárló számára hatalmas segítséget nyújt a kezdeményezés, ez mellett pedig az adományboltokban igazi kincsekre is lelhetünk, szóval mindenképp érdemes mindenkinek ellátogatnia hozzájuk. 

Íme az adományboltok listája:

Védőháló Karitatív Egyesület:

Céljuk az olyan nehéz helyzetbe került, szegénységben élők támogatása, akik önmaguk erejéből nem tudják megoldani felmerülő gondjaikat.

Medina Adománybolt a mélyszegényekért:

Két üzletük is van a városban és a mélyszegénységben élők segítése a céljuk, tevékenységüket a megye elsőként alapított adományboltjával finanszírozzák.

Csillag Adománybolt:

Az adománybolt egy helyi szervezetet, a Golovics Mónika által vezetett Kecskeméti Egyedülálló Szülők Klubját támogatja.

MoFa Adománybolt:

 A Mozgássérült Fiatalokért Alapítvány nonprofit szervezeteként működik.

Angyalszárny adománybolt:

Azokat az átmeneti krízisbe kerülteket segíti, akiknek a jövedelme meghaladja az egy főre eső létminimumot. Különös gondot fordítanak a beteg, halmozottan hátrányos helyzetű emberekre, illetve céljuk ingyenes tanolyamok szervezése, digitalizáció, ügyintézés, munka világába való visszatérésre elősegítésére.

Kecskeméti Baptista Gyülekezet Adománypontja:

Az adományboltok közös pontja, hogy a számukra felajánlott adományok egy részét célirányosan a rászorulóknak adják, a többit pedig az üzletben értékesítik, és az abból befolyt összeggel segítik a rászorulókat! 

- Szépvölgyi Anna -

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Tudtad, hogy a kerti törpéknek is van világnapjuk?

Tudtad, hogy a kerti törpéknek is van világnapjuk?

Beköszöntött a jó idő és egyre több kertben felbukkannak ismét a kerti törpék. Lehet őket szeretni, vagy kimondottan utálni, egy biztos: bizony van világnapjuk is. Garden Gnome Day, vagyis a kerti törpék világnapját ugyanis minden év június 21-én ünneplik.
Te hogyan ünnepelnéd a Szülők Világnapját?

Te hogyan ünnepelnéd a Szülők Világnapját?

Tudtad, hogy a  Szülők Világnapját (Global Day of Parents) június 1-jén ünneplik világszerte?
Testmozgás és mentális egészség: a jólléthez vezető út

Testmozgás és mentális egészség: a jólléthez vezető út

Miért fontos a fizikai egészség mellett a mentális egészség megőrzése, fejlesztése?
Hogyan segíthetjük a gyermekek nyelvi fejlődését?

Hogyan segíthetjük gyermekünk nyelvi fejlődését?

A téma szakértője, tudása és a széleskörű  tapasztalata alapján biztos segítője lehet a hasonló problémával küszködő gyermekeknek és szüleiknek.
Ugrás az oldal tetejére