Jelenlegi hely

Bács-Kiskun Megyei Család, Esélyteremtési és Önkéntes Ház

A hálózat célcsoportjai a hátrányos megkülönböztetést vagy diszkriminációt elszenvedett, vagy azzal fenyegetett nők, fogyatékossággal élők, romák, gyerekek, idősek, hátrányos helyzetű térségek lakosai, valamint az ezen célcsoportok érdekvédelmét vállaló, vagy részükre szolgáltatást nyújtó szervezetek.

Kiemelt feladatunknak tekintjük az esélyegyenlőséggel, ezen belül pedig a célcsoportjainkkal kapcsolatos társadalmi szemléletformálást.

A hálózat célja a nyilvánosság fórumainak folyamatos tájékoztatása az Esélyek Házai által szervezett programokról, s az esélyegyenlőség kérdéseinek megjelenítése a médiában.

De ide tartozik minden olyan szakmai szintű, vagy az együttműködő partnerekkel való kommunikáció is, mely hatással van az esélyegyenlőség ügyére. A hálózat munkájában a társadalmi tudatformálást célzó és a szakmai kommunikáció terén a következő területeket lehet elkülöníteni:

A társadalmi tudatformálást célzó kommunikáció

  • fesztiválokon, kulturális rendezvényeken információs standok felállítása,
  • szórólapok, plakátok elhelyezése,
  • médiában való megjelenés (programokhoz kötődő megjelenés, reklámspotok, stúdióbeszélgetések egyes témákban, egyedi esetek bemutatása, cikksorozat esélyegyenlőségi témában),
  • tematikus kiadványok megjelentetése,
  • nyitott konferenciák, esélyegyenlőségi börzék,
  • kiállítások, pályázatok (fotó, rajz stb.) eredményeinek bemutatása nyilvános helyeken,a célcsoport hatékony érdekképviselete a döntéshozók előtt,
  • integrált és interaktív programok (például: Ability Park),
  • expók a célcsoport főszereplésével,
  • toleranciaépítés, gyermekprogramok,
  • adományozás, adománygyűjtés, humanitárius szemlélet erősítése.

Szakmai szintű kommunikáció

  • előadások tartása,
  • akkreditált képzések szervezése,
  • szakmai kerekasztal-beszélgetések, Esélyegyenlőségi Fórumok szervezése,
  • konferenciák, tanácskozások,
  • felmérések, kutatások,
  • hálózatépítés, szakmai ernyőszervezetek létrejöttének generálása,
  • előítéleteket kezelő tréningek tartása,
  • részvétel a döntés-előkészítésben, koncepciók, törvény- és rendelettervezetek véleményezésében (szociálpolitikai kerekasztal-beszélgetések).

Cím: 6000 Kecskemét, Reile Géza u. 22.
Ügyfélfogadás:
hétfőn 8 és 12 óra között,
szerdán 13 és 17 óra között
pénteken 10 és 12 óra között

Tevékenységüket kövesd nyomon a FACEBOOKon!

Hozzászólások

Jónapot kívánok nekem olyan kérdésem lenne és olyan problémám van .. hogy ez egy bonyolultabb dolog viszont röviden leírom mi is a problémám .. :( Van egy élettársam akit az az egykori párja fenyeget ott van egy gyermek .. egy fiú aki már 17 éves azthiszem .... s eddig sose láttam a párom a gyermekét .. minden meg volt már apasági stb fizeti a gyerektartást is .. s erről vannak banki bizonylatok is .. de a nő folyamatossan fenyegetőzik :( és már rá megy a kapcsolatunk is és az én idegrendszerem is e melett a fiut nem engedi látni el van tiltva s melette mindenféle hazugsággal tömi a fiut az apjárol persze hazugságok én 19 hetes terhes vagyok épp..... és már félek hogy erre fog rá menni a terhességem hisz igy nem lehet élni .. ő követelheti a pénzt fenyegetőzhet miközben a gyereket sose engedi el meg össze vissza tömi a fejét soha nem is engedte a páromnak látni a fiát... s abba sem vagyok biztos hogy azt a pénzt a fiura költi stb ....... ez ellen lehet tenni valamit ? ... 

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Reggeli őrület és egy kis segítség, hogy mindenki számára élhető legyen

Reggeli őrület és egy kis segítség, hogy mindenki számára élhető legyen

Igyekezz már, hol a cipőd, el fogunk késni, miért most jut eszedbe, hogy pisilni kell, jajj kell az úszás cucc, megőőőőrülöööök hogy minden reggel ez megy! Na tegye a szívére a kezét, akinél még nem hangzottak el ezek vagy ennél változatosabb, neaggyisten cifrább napindító mondatok. Ugyhogy ugye? Szerintem bátran és általánosan kijelenthetjük: a reggeli készülődés, és intézménybe-munkahelyre kerülés a nap egyik legstresszesebb része – minden résztvevőnek! No de, tudjuk-e hogy miért? Kis-Kovácsné Vancsa Barbi írása.
Ne vágj füvet májusban, adj teret a beporzóknak!

Ne vágj füvet májusban, adj teret a beporzóknak!

Itt a Vágatlan Május! Na ez igazán tetszeni fog a családnak, akárki is vágja a füvet nálatok! A nemzetközi kezdeményezés még 2019-ben Angliából indult, célja, hogy felhívja a beporzóbarát kertek jelentőségére a figyelmet.
Az Édesanya teremtése

Az Édesanya teremtése

Azt tudjuk, hogy 6 pár keze és 3 pár szeme van, gyógyítani is tud, de ki teremtette a könnycseppet?
Az anyák napja margójára - "Szia Anya! Visszahívla… de, persze, hogy fontos vagy…"

Az anyák napja margójára - "Szia Anya! Visszahívla… de, persze, hogy fontos vagy…"

Szia Anya! Visszahívla… de, persze, hogy fontos vagy… tudom, hogy ebben a hónapban még nem hívtalak, de még csak elseje van. Nem azért akarom letenni, mert már legszívesebben a temetőben tudnálak.
Ugrás az oldal tetejére